bootcut

Ha ezekkel rendezünk be egy szobát, visszaköszönnek a 70-es évek

A  70-es évek is megteremtette a korszak semmivel nem összetéveszthető lakótéri hangulatát. Az élénk színek, a mértani alakzatokat formázó minták, a természetesség, az etno megfért a műanyag, a futurisztikus elemek, a csillogás mellett. Az itthoni trendek viszont nem tudtak lépést tartani a nyugati lakberendezéssel. Hiába volt elvárás, hogy a lakótéri elemek legyenek kombinálhatók, olcsók és… Tovább »

Lakótelep a város szélén

1979-ben költöztünk lakótelepre. Élénken emlékszem a beköltözés mozzanataira és az építési terület sivár, homokos, törmelékes, üvegvattás környezetére. A 60-as, 70-es években lakótelepen élni illusztris volt. A közbeszédben is a lakótelep a modernséget, a haladást, a jólétet szimbolizálta. Mindenki úgy költözködött, ahogy Surdáék a Forró szél című sorozatban. Jöttek az IFA-k, fotelek, állólámpák, szekrénysorok kerültek le… Tovább »

Tordai Teri stílusában

A filmekben olykor arisztokratikus és hűvös a szépsége, de ez nem áll közel igazi énjéhez. A mozi vásznon stílusa mindig magán viselte az aktuális trendeket, és bármit vett fel, minden jól állt rajta. Persze könnyű annak, aki megnyerte a genetikai lottó ötöst! Végignéztem a filmjeleneteiről készült néhány fotót és a sajtófotói közül is egy-kettőt, ezek… Tovább »

Az a szemüveges, pattanásos, kövér fiú ott, Elton John

Felkapott műfajjá kezd válni a zenei biopic. Nem rég a Bohém Rapszódia zenéjére dobolhattak a moziban a lábak, most pedig az Elton Johnról szóló film, a Rocketman ritmusaira mozoghatnak. Amikor Elton szupersztár lett, én éppen megérkeztem erre a világra, aztán a 80-as években, amikor ő már rutinos, öreg, rock róka volt, kamaszként azt gondoltam nem… Tovább »

Passzolna hozzád egy 50 évvel ezelőtti nyaraló?

A közel ötven évvel ezelőtti építészeti stílus időnként felüti a fejét, újra divatba jön. Talán azért, mert a korszak építészeti trendje, az egyszerű, letisztult külső, a forma, az anyagválasztás illik a technológia uralta világunkhoz. A 60-as, 70-es években kiváltották a wow! érzést, a kocka alakú, lapos tetejű építmények, a geometriai formák. Mai szemmel nézve, egyesek… Tovább »

Jó nők a vásznon

Nem, nem a filmvásznon, hanem a festővásznon. A 60-70-es években Czene Béla festőművész képein korhű ábrázolással ragyogott a szebbik nem. Czene műveiből pontosan tájékozódhattunk az aktuális trendekről, az öltözködési és a szociális szokásokról, mindez a fényképezőgépek, filmfelvevők korában. Ha az említett masinák nem léteztek volna, a piktor képei, mint modern realizmusok, megbízható információforrásként szolgáltak volna… Tovább »

Ha a cipőm beszélni tudna

Talán elmesélhetné milyen volt a 70-es évek cipő divatja. Elmondhatná, hogy vastagtalp bőven jutott mindenkinek, a magas sarok pedig a férfiaknak is járt. A csizma remek kiegészítője lett a midi ruháknak, a térd feletti változata pedig nem ment ki a divatból, mert a rövid szoknyát és a shortot kísérte. Vastag, fatalpat kapott a szandál, és… Tovább »

Koncz Zsuzsa divatban

Francia elegancia. Ez az a két szó, amellyel dióhéjban össze lehet foglalni Koncz Zsuzsa viszonyát a divattal. Dalait, politikai áthallások miatt, nem mindig játszotta a Magyar Rádió, de megjelenésében az államhatalom aligha talált kifogást. Természetes, visszafogott és bájos, olyan, ami mindenki által követhető és közlésre alkalmas minden cím- és hátlapon. Fel is figyelt rá az… Tovább »

Egy kis viszály Lagerfeld és Saint Laurent között

Az egyik divatot teremtett, a másik stílust, de mindketten az őket megelőző korszak tervezőgenerációjának tanítványai, mindketten újítók, bizonyítottan fenegyerekek, nem párizsi születésű párizsiak, mindketten barátok voltak. A hangsúly a múlt időn van. Történt valami, volt egy kis félreértés, egy kis féltékenység egy titkos viszály, ami felborította az egyensúlyt és ettől kezdve közös történetük nem íródott… Tovább »

Magyar punk

90-ben már elég nagy voltam ahhoz, hogy elengedjenek a szüleim a mára már legendássá vált Fekete Lyukba (persze eleinte, nem volt fogalmuk arról pontosan, hogy mi is ez). Budapest kultikus alternatív szórakozóhelye volt a találkozási pontja minden underground műfajnak és különc közönségének. A rendszerváltás után már fellélegzett a kultúra, kinyíltak a szelepek, lehettél punk, dark,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!