bootcut

Amikor Mia Farrow rövidre váltott

A 60-as évek végén, amikor Mia Farrow megjelent cuki, kisfiúsan rövid frizurájával egyesekből ovációt váltott ki, mások viszont keményen bírálták. Érdekes, hogy a nagyon kurtára vágott haj egy nő életében általában fordulópontot jelent. Nem volt ez másképp Mia Farrow-val sem, aki döntések előtt állt, és pluszban még fel kellett vállalnia magát. A nők hosszú időn… Tovább »

A ruhák, amelyek mellett nem ment el a politika

A végtelen történetnek tűnő amerikai elnökválasztás legikonikusabb pillanata az volt, amikor a Biden győzelmét ünneplő csapatban, hirtelen a kamerák elé lépett a fehér nadrágkosztümöt viselő Kamala Harris, az első női alelnök. Nem lehetett nem odafigyelni erre a belépőre, amikor körülötte mindenki kéket, feketét hordott. Vajon csak ki akart tűnni? Láthatóan nem, azt már a kommentárok… Tovább »

Egy csepp Ralph Laurennel bújtak ágyba

Milyen volt a 70-es évek illata? Valószínűleg belekeveredett egy kis természetesség, megfűszerezve a nemek egyenlőségével és a másság elfogadásával. Ezeket fejezték ki azok az illatkompozíciók, amelyek csak keveseknek adatott meg itthon, hiszen akkor a tömegkereskedelemben nem voltak elérhetők. A szocializmusban egyedi illatról szó sem lehetett, meg holmi illat üzenetekről sem, az egyformaság miatt is meglehetősen… Tovább »

A szexi és a bohém gardróbja

A tetőtől talpig elegancia, amit anno annyira sulykoltak, nem kellett mindenkinek. Akik nem úgy akartak kinézni, mint a saját anyukájuk, fiatalosabb vonalat kívántak követni, azoknak a két táncdal-sztár, Karda Bea és Vincze Viktória gardróbja lehetett az iránymutatás. Karda inkább szexi és merész, Vincze pedig bohém és szerény. A hordható, nem bonyolult ruhák, az egykori streetfashion… Tovább »

Szemüveg trendek az Ez A Divat ajánlásával

Bevallom meghökkentőnek találtam azt a kérdést, hogy divatcikk-e a szemüveg, melyet ráadásul a szocialista Magyarország első számú divat Bibliája tett fel. Nekik éppen, hogy erről kellett volna győzködni az olvasót, és nem pedig elbizonytalanítani. A szemüveg ajánló cikkben, nyár lévén, a napszemüvegek is helyet kaptak, 1975-ben, a diszkóéra kellős közepén, amikor a szemüveg, legyen az… Tovább »

Botrányból ruhakollekció

Ami a divatot illeti, engem mindig az érdekelt, hogy milyen történetek húzódnak meg a szabásvonalak mögött.  Mitől olyan a ruha amilyen, miért van rajta fodor, miért hosszú és miért rövid? Mi volt az inspiráció forrása? Ki volt az, aki átültette a mainstreambe és tömegek ízlésévé tette? Mert mindig van valaki, aki észreveszi és aktuálissá teszi… Tovább »

Tavaszi-nyári kollekció Jane Birkintől

Régóta mentegetem le a fotóit, tudtam, hogy egyszer fogok bejegyzést készíteni róla, mert annyira eredeti. Íme, Jane Birkin színésznő, akinek nagyszerű, de sokszor meghökkentő, szexi ruhatárából inspirálódhatsz a melegebb szezonra. Fedezd fel, hogy az egyszerűség is tud hatásos lenni, az olcsó is lehet trendi, és a vonzerőt néhány alap trükk segítségével elérheted.  Meglátod, Jane Birkinben… Tovább »

Rotschild Klárát nem zavarta a szocializmus

Rotschild Klára mesés divatbirodalmáról már sok mindent megírtak. Neve mindig a szocializmus luxusa kontextusban jelent meg. A Váci utcai szalon, a csodaszép manökenek, akiket csak Rotchild lányoknak emlegettek, a vásárlók névsorában feltűnő Gábor Zsazsa, Jovanka Tito, vagy a perzsa sah felesége olyan példák voltak, amelyek mind-mind a szocializmus legszebb emberarcát mutatták. A turistacsalogató üzlet zseniális… Tovább »

Kirakatpolitikánk legjobb modelljei

A mi modelljeink 4-5 évtizeddel ezelőtt nem képviselhettek nyugati nőtípusokat. De ha megnézzük, vannak közöttük olyanok, akik nagyon is jól reprezentálták a vasfüggönyön túli divatvilágot. Fotósok, divatszakemberek elbeszéléseiből tudjuk, egyesekre azt mondták, hogy külföldi arca van. Tekintetük, kisugárzásuk hasonló volt, mint világhíres kolléganőiknek, emelve ezzel az őket megmutató szocialista divatlapok színvonalát. Megmutatom ezeket a hazai… Tovább »

A farmerhez megy a kalocsai

Nézegetem a 70-es évek divatfotóit és rendre felbukkannak a népies motívumok. Hímzett blúzban pózolnak az ismert manökenek, a Pataki vagy a Safranek, de Karda Bea buggyos ujjú, földig érő ruháját is a paraszti kultúra ihlette. Az évtizedben hangsúlyos népművészeti trend, a lakberendezést, a használati tárgyakat sem kerülte el és egyéb kulturális területre is belopta magát…. Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!