Honnan jött a punk? Londonból vagy New Yorkból? Mit jelent és miért? Az erőszakon és a polgárpukkasztáson túl van mélyebb értelme is? Végleg lecsengett vagy átíródott az évtizedeken át és ma is a bőrünkön érezzük a nyomát? A punkról sokan, sokfélét írtak már, és nyilván sok az ismétlődő információ is. Az elmúlt években és a közelmúltban is ráakadtam újabb sztorikra, amelyeket most beleszövök a már ismert történetekbe, így más színezete lesz. Ezek alapján keresem kérdéseimre a választ, a darabkák segítségével pedig összeáll a punk-puzzle, ami a punkról szóló kirakósom második bejegyzése lesz.
Bromley Contingent
Tény, hogy a rock’n’roll-ba belefáradt és a hippi mozgalomtól megcsömörlött, újdonságot kereső fiatal nemzedék, egy igen különleges, korszakalkotó kulturális forradalomba csöppent a 70-es években, amelyet aztán punknak kereszteltek. Az előző évtizedek attrakciói után ez a korszak sem hagyta magát, már ami a társadalmi változást vagy a paradigmaváltást illeti. 1969-ben a Woodstock-kal betetőződött a hippi mozgalom, 1970-ben feloszlott a Beatles. Hirtelen egy űr támadt, ám kinyílt egy újabb ajtó.
Innen indult
Ki mondta, hogy punk?
Ebben az ügyben sokáig volt egy kötélhúzás London és New York között, de mára már a részletek ismeretében azt mondhatjuk, tulajdonképpen mindegy. Egyébként is volt már rá példa, hogy a világ két különböző pontján élő embereknek ugyanaz a dolog jut az eszébe. Főleg, ha hasonló szituációkat éltek meg, melyre előfordult, hogy ugyanazt a választ adták. Ilyen volt a mini szoknya esete is. Vajon Coureggés vagy Mary Quant találta ki? A 70-es évekbeli Londonban az a szóbeszéd járta, hogy Vivienne Westwoodnak és David Bowie-nak ugyanaz a fodrásza, de nem így volt. A Westwoodhoz közelállók állították, hogy neki volt először élénk színűre festett, fejtetőn tüskésre nyírt frizurája és Bowie csak leutánozta. Nos, a punkhoz visszatérve, véleményem szerint ez egy közös produkció volt Anglia és Amerika között. A zenei alapokat az amerikaiak adták, a markáns, szimbólummá vált külsőségeket és ezzel együtt a kiteljesedést pedig az angolok. A nevet az amerikaiak találták ki, a tartalmat pedig az angolok adták hozzá.
A punk történetmesélés szerint, New Yorkban volt néhány fickó, akik, mondanom sem kell, egymástól teljesen függetlenül, unták már a Vietnámi háborúval összefüggésbe hozható politikai diskurzust, a zenében a 20 perces gitár- és orgonaszólókat és véleményük szerint a Deep Purple-nek befellegzett (!) Londonban pedig, az akkor még ismeretlen Johnny Rotten (született Lyndon), későbbi Sex Pistols frontember, egy olyan Pink Floyd pólóban flangált, amit cigarettával lyuggatott ki és ráírta, hogy UTÁLOM! Aztán New Yorkban ezek a fickók cselekedtek is, és színre léptek a paradigmaváltás úttörői Iggy Pop, a New York Dolls, Richard Hell a Televisonnal , Patty Smith és még sokan mások..
Dolls
Iggy Popról, a pre-punk hősről már írtam az előző bejegyzésben, szokatlan előadásmódja vonzotta közönségét. Hasonló látnivalót kínált a Suicide nevű amerikai banda, frontemberük koncert közben 2,5 m hosszú lánccal csapkodta a színpadot, félelmet keltve a nézőkben. A New York Dolls, nevükhez hűen babák, akik babás, azaz nőies cuccokban léptek fel, kifestve, magas sarkúban. Az együttes határeset volt a glam és a punk között. A lágy transzvesztita külső mellé kemény rockot nyomtak. Nem titok, az új zenei irányzat előadásmódjában a fő hangsúly a sokkoláson, a meghökkentésen volt, és a hosszú gitárszólók unalma ellen a gyorsaság receptjét adták.
3 percben le akartuk zavarni a rock’n’rollt – mesélte David Johanssen, a New York Dolls énekese.
Erre a Ramones ráerősített, amikor a 3 perces dalokból sikerült 1,5 perceseket csinálni. Miért? A válaszuk az volt, hogy ők ilyen tempóban játszanak és kész. New Yorkban ezek a fura figurák a Soho-ban a CBGB-OMFUG nevű klubban gyülekeztek, itt hallgatták a meghatározhatatlan, őszinte, nyers rockot, amit akkoriban mock rocknak vagyis vicc rocknak neveztek.
Ramones
Jó páran lettek és eljött az ideje, hogy valami műfaji besorolást kapjon és elkülönüljön. Hozzájárult ehhez az a CBGB-be járó három srác (John Holmstorm, Eddie McNeil, Ged Dunn), akik azért, hogy ingyen piát és szabad bebocsátást nyerjenek a klubba elhatározták, hogy alapítanak egy amolyan csináld-magad rockmagazint. Nevet kerestek újságjuknak és egyikőjük egy kiadatlan New York Dolls dalban bukkant rá a punk szóra, ami annyit tesz, silány, szemét, vacak. Akik a Punk magazinban megjelentek értelemszerűen a punk műfajhoz kezdtek tartozni. Így került aztán bele a mainstream médiába, ahol eleinte úgy jellemezték a punk bandákat, mint egy csapat huligánt, akiktől félni kell.
Eközben Angliában
Vivienne Westwood (egykori tanítónő) és Malcolm McLaren (egykori művészeti főiskolás hallgató) nem csak az életben, hanem a munkában is egy párt alkottak, elhatározták, hogy üzletet nyitnak. A 70-es évek elején volt némi reneszánsza az 50-es évek rock’n’roll lázának és ők ezt a hullámot szerették volna meglovagolni. London Chelsea negyedében, a Kings Road-on a 430-as szám alatti butik hátsó részét megkapták, hogy kialakítsák boltjukat. Let it Rock néven futott és 50-es évekbeli lemezeket, retro cuccokat árultak egy installációként felépített bolt belsőben. Az üzlet döcögött, a hullám elcsendesedett, ám ők ott maradtak a póló ötleteikkel, ruhaterveikkel. Malcolmot mindig is érdekelte a divat, de nem a mainstream, sokkal inkább az antidivat, ami kigúnyol, fricskát mutat, felráz. Elkezdtek hát csavargó ruhákat gyártani, szakadt, koptatott, cigarettával kiégetett elhasználtnak tűnő öltözékeket.
Ekkor már Sex-nek hívták a Let it Rock-ot
Katonáknak, prostiknak, leszbiknek és punkoknak
Vivienne rendkívül kreatív kézműves lévén, aki profi módon használta a varrógépet és a szabászollót (tizenéves kora óta maga varrta ruháit), képes volt Malcolm ötleteit ruhákban kifejezni. A pólókra provokatív képeket rakott, például szoft-pornó jeleneteket, söröskupakokat ragasztott, láncokat varrt rájuk. A brikolázs öltözékekre üzeneteket is írtak. Malcolm szellemi gyümölcsösei a párizsi diáklázadás, az anarchista művek és a szituacionizmus voltak, na meg, nagyvilági nagyanyja fura nevelési elvei. Rose nagyi olyan intelmekkel tömte a fejét gyerekkorában, mint például a „jónak lenni rossz” vagy „ha van elég merszed, bármit megúszhatsz”. Nem is csoda, hogy Malcolm odáig volt a „Destroy”, „Anarchy”,” Cash from Chaos” póló feliratokért, amiket Vivienne talált ki. Ő pedig hozzácsapta a később punk jelmondattá vált, szituacionista „No Future!” –t. Ruhacédulájukon ez állt: Katonáknak, prostiknak, leszbiknek és punkoknak.
Vivienne és Malcolm
Az üzlet beindult, hírük nagyon gyorsan terjedt, köszönhetően annak, hogy maguk és barátaik is viselték a bizarr ruhákat, és vonzották a különcöket. A média is felfigyelt rájuk. A csőstül érkező srácok nem csak vásároltak, hanem inspirálódtak is. De nem csak ők, hanem hírességek is jártak ide ötletért. Mivel a környék butikjait (Granny Takes a Trip, Kleptomania, Paradise Garage, beszédes nevekre hallgatókat) már látogatták, beugrottak Malcolmékhoz is, amit akkor már SEX-nek hívtak. Megfordult itt Andy Warhol, Keith Richards, Jerry Hall, Iggy Pop és benézett a New York Dolls is. Ez utóbbiak fontos szerepet játszottak a Sex Pistols feltalálásában.
Ne nézz hátra, jön a Sex Pistols!
Malcolm, ez a szörnyen zseniális vagy zseniálisan szörnyű fazon teljesen a New York Dolls bűvöletében élt. (Mellesleg, ha meghallgatjuk a Dolls Chatterbox c. felvételét, fedezhetünk fel hasonlóságot a Pistols Anarchy in the UK c. számával). Folyton velük lógott, meghallgatta megjelenésre váró nagylemezüket, az újdonságnak ható „borzalmat” (akkoriban ezt a jelzőt kapta), és elhatározta, hogy a menedzserük lesz. A helyzet úgy hozta, hogy a Dolls ekkor már megszűnőben volt, így Malcolmnak annyi ideje még maradt, hogy utolsó korongjukhoz megkreálta imázsukat. És vége lett, de hogy az űrt valamivel pótolja, eszébe jutott, hogy a ruháknak együttes kell és használta a Dollsnál már bevált módszert: ábrázolás és sokktaktika. Így kitalálta a Sex Pistolst, az antibandát, ahol a tagfelvételt nem a zenei tudás jelentette, hanem a kinézet és hogy elég balhésak-e az aspiránsok.
Olyan volt ő a Pistolsnak , mint Andrew Oldham a Rolling Stones-nak, a mindentudó papájuk lett, aki csak tolta, tolta őket előre az akkor már egyre sűrűsödő punk színtérben, Isten óvja a királynőt! De nagyon! Ott volt már a Clash, 1976-ban a Damned is, hatásukra megalakult a Buzzcocks. Minden egyes punk koncert után az őrjöngő közönség soraiból újabb bandák alakultak.
A Pistols tagjai sűrűn váltogatták egymást, de végül két meghatározó arca John Lydon művésznevén Rotten, aki jellegzetes brit fogazata alapján kapott nevet és John Simon Ritchie, azaz Sid Vicious lett. Malcolm bámulatosan manipulálta a médiát, a botrányos tv interjútól kezdve addig, hogy ilyen mondatokat ejtett el az újságíróknak:
„A Pistols egy fertőző betegség, egyre csak kilincselek és mindenki csekket ír nekem!”
Kinézetükért Vivienne felelt. Malcolm tanácsára a Televison frontemberétől Richard Helltől kölcsönzött ötleteket. Richard és Malcolm New Yorkban találkoztak, Malcolm a Dolls után, őt csodálta még nagyon, megjelenése nagy hatással volt rá. Hell robbantott tüskés frizurája, erős szemfestése, szakadt, biztosítótűkkel összefogott ruházata teljesen izgalomba hozta. Valószínűleg tőle terjedt el ez a biztosítótűs-divat. Vivienne hozzátette a borotvapenge ékszereket, szegecseket, mindez kiegészült a nyakörvvel és szado-mazo kellékekkel.
Ez teljesen beindította a csináld magad divatot, amire legjobban a dél-kelet londoni fiatalok éreztek rá. A Bromley városrészben élők a Pistols rajongói, baráti köre voltak, mindenhová kísérték a zenekart. Egyedi megjelenésük sokszor saját kreativitásukat mutatta, közülük kerültek ki a punk arcai. Ide tartozott Siouxsie Sioux, aki később saját bandával a Banshees-zel jelentkezett, Soo Catwoman, aki sokkolóan eredeti cicafrizurájával, arcfestésével minden punkesemény emblematikus alakja lett és ide tartozott Billy Idol is. Egy újságíró el is nevezte őket Bromley Contingent-nek.
Itt kell megemlíteni Jordant is, aki ugyan nem Bromley tag volt, de a szcéna meghatározó véleményvezére. Egyenesen punk istennőnek emlegették, nem volt más, mint egy bizarr punk alkotás, aki miatt leállt a közlekedés. Vivienne bolti eladója lett, és azért, hogy nem mindennapi külseje miatti nézeteltérésből ne legyen verekedés, a brit vasút kénytelen volt egy külön lezárt kocsit biztosítani a számára, hogy eljusson vidékről a munkahelyére.
Jordan-Pamela Rooke
1977 nyara
Malcolm nagyon ügyelt a látványra és a megfelelő mennyiségű balhéra. A verekedésbe torkolló Pistols fellépések mindig médiafigyelmet generáltak, úgyhogy a menedzser csak a BAJ-t kereste. Ebből pedig lett annyi, hogy a kitiltások, betiltások, letiltások után kénytelenek voltak titkos fellépéseket szervezni, amelyek éppen az elérhetetlenség érzése miatt lettek elképesztően népszerűek.
Az egyik legnagyobb botrányuk II. Erzsébet 25 éves uralkodói évfordulóján történt. Már a kislemez kiadásukkal is bajba kerültek, ugyanis nem merték vállalni a lemezcégek a God Save the Queen c. produkció terjesztését, végül egy vette a bátorságot, és ennek köszönhetően ismerjük a királynőt, akinek biztosítótűvel van átdöfve a szája. Örökbecsű punkszimbólum, a dal pedig első lett a slágerlistán. Az évforduló napján, a terv szerint, a Pistols és menedzsere kibéreltek egy hajót, amelyen koncertet terveztek, és amivel a Temzén felhajózva a jubileumi eseményeket akarták megzavarni. Igen, ám de elég sok rendőr volt a parton és felfigyeltek a hajó oldalára festett God saved… feliratra.Az pedigönmagában veszélyes volt, hogy a hajóra a megengedettnél többen szálltak fel, a Sex Pistols fellépésen verekedés tört ki, a rendőrök végül lekapcsolták az áramot és sok embert előállítottak. Viszont másnap tele voltak velük az újságok és elsők lettek a slágerlistán. Ez volt 1977 nyara a Punk nyár vagy a Gyűlölet nyara.
Kreatív engedetlenség
Beérett a gyümölcs. Az akkori társadalmi helyzet Angliában „indokolta” a punk mozgalmat, mely részben a ruhák, a külsőség által akart szembeszállni a romlott status quo-val. A szigetországban válság volt, nagyszámú munkanélküli, széteső társadalom, egekbe szökő olajárak, gyengülő font, sztrájkok országszerte, szakszervezeti mozgalmak kezdete, Heath kormány bukása, és a legjobban a városi szegények és a fiatalok érezték meg. Ez volt a 70-es évek Angliája, a punkbandák őszinte, nyers, agresszív reagálása láttán nem kevesen ismerték be, hogy a fiataloknak dühítően igazuk van! Mert mi is a punk? Vivienne szerint a fortyogó düh kitörése a hozzájáró megjelenéssel, az igazságtalanságról kiabálás és elgondolkodtatás. Olyan emberekről szólt, akiknek nehezebb az életük és megrázóbb dolgokban volt részük. A punk megvetés, azok megvetése, akik nem tesznek a rossz ellen, a punk arra biztat, hogy ne higgy el semmit, előbb gondolkodj! A punk lázad a tekintélyelvűség ellen és képes rá, „hogy arra ösztönözze követőit, hogy maguk gondolkodjanak és cselekedjenek” – mondta McLaren.
Az öltözködésben, a politikában alkalmazott megszorításokra reagáltak a fűzők, a bandázsok, a kívül hordott fehérneműk. A láncok, a cipzárak, a fétis, a politikai utalások, a biztosítótűk, a tompított penge ékszerek, Malcolm szerint a modern hősök ruhái és kellékei voltak. A megjelenés a kiábrándultságot is jelentette és az őszinteséget. A jelszavaik a nihilizmusra és az unalomra hívták fel a figyelmet. Küldetésüknek érezték a lázadók öltöztetését, és hogy menedéket nyújtsanak a jogfosztottaknak.
Végül Vivienne Westwood divatcégének ügyvezetője így foglalja össze a punk lényegét: „elősegítette a maradiság felszámolását és teret adott a kreatív engedetlenségnek.”
(Forrás: Punk attitude dokumentum film, Vivienne Westwood életrajza és Szőnyei Tamás „örökzöld” újhullám könyvei)
Olvasd el az előző bejegyzést is, a punk sorozat első részét. A következő részben pedig Sid Vicious lesz a főszereplő és a punk hagyatéka.
Kommentek