1.0bootcuthttps://bootcut.cafeblog.huemkahttps://bootcut.cafeblog.hu/author/m_k_andrea/<p style="text-align: justify">1974 augusztusában Richard Nixon – az amerikai elnökök közül elsőként – lemondott hivataláról. Leköszönésének oka, a Watergate botrány néven ismertté vált eset, amely miatt választói és pártja megvonták tőle a bizalmat. A címben szándékosan nem múlt időt használtam, noha a történet több mint 40 éves, de még ilyen messzeségből is van üzenete a ma választópolgára számára.</p> <p><img class="alignnone wp-image-278 size-large" src="https://bootcut.cafeblog.hu/files/2018/03/Nixon-600x406.jpg" alt="" width="600" height="406" /></p> <p style="text-align: justify">Richard Nixont először 1968-ban, 55 éves korában, választották elnökké. Javára írhatók olyan nem kevés és nem jelentéktelen dolgok, mint a szegregáció megszüntetése, a környezetvédelem, a rákkutatás támogatása. A hidegháború alatt, 1972-ben elsőként közeledett a Szovjetunióhoz és Kínához. Az előbbivel tető alá hozta a legkomolyabb fegyverellenőrzési megállapodást 1973-ban és még ebben az évben a vietnámi háborút is lezárta. Szóval egyáltalán nem úgy tűnt, hogy baj lenne vele. Ám Nixon paranoiája, ellenség feltételezése, hatalommámora rossz tippet adott neki, amikor politikai ellenfelei kiszorítására a törvénytelenségtől sem riadt vissza.</p> <p><img class="wp-image-279 size-medium alignright" src="https://bootcut.cafeblog.hu/files/2018/03/woodward-bernstein-300x168.jpg" alt="" width="300" height="168" /></p> <p style="text-align: justify">1972. június 17-én, a Watergate épület biztonsági őre betörést jelentett a rendőrségen. De a hír nem igazán érte el az ingerküszöböt, mindaddig, amíg a <a href="https://bootcut.cafeblog.hu/2018/02/04/a-no-akinek-olebe-hullott-a-washington-post/">Washington Post</a> két újságírója, Bob Woodward és Carl Bernstein elevenen tartotta a sztorit azzal, hogy oknyomozó cikksorozatot indított a valóság feltárására. Ebben egy Mély Torok nevű informátor segített nekik. Kiderült, hogy a Demokrata Párt irodájába elegáns, öltönyös betörők hatoltak be, akiket miután elfogtak, néhány órával később, neves ügyvédek közbenjárására engedtek szabadon. Aztán az is napvilágra került, hogy a betörés célja az volt, hogy a demokraták irodáiban lehallgató készülékeket helyezzenek el. Értesülhettek az olvasók arról, hogy furamód belekeveredtek az ügybe a Republikánus Párt első emberei. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált, a szálak a Fehér Házhoz vezettek. Nixon persze úgy tett, mintha nem, és elrendelt egy újabb nyomozást. A tiszta lelkiismeret egyeseknél többet nyomott a latban, mint a hatalom, no meg persze nem volt egyszerű a sajtó által feltüzelt közvélemény nyomása alatt élni, így végül nyilvánosságra kerültek a <img class="size-medium wp-image-280 alignleft" src="https://bootcut.cafeblog.hu/files/2018/03/nixon-tüntetés-200x300.jpg" alt="" width="200" height="300" />mocskos részletek. Például az, hogy igen, Nixon tudott róla, bebizonyosodott a politikai felső körök, az elnök érintettsége. Előkerültek magnószalagok, melyek a Fehér Házban lezajlott különböző magánbeszélgetéseket rögzítették. Ebből akkor megtudhatta a nyilvánosság, hogy a 72-es elnökválasztási kampánynak törvénytelen volt a finanszírozása, azt is, hogy a Fehér Házon belül egy illegális hírszerző szervezet működik, Nixonék maffiát teremtettek, léteztek ellenséglisták. Az amerikaiak feltették a kérdést, hogy az elnökük a jog és a törvény felett áll? És ezt tűri az ország? Az elnök vád alá került, majd 1974. augusztus 8-án beadta felmondását. Emberei börtönbe mentek. A magnószalagok tartalmai ma már teljességgel elérhetők a nyilvánosság számára. Erről szól, a <em>Nixon saját szavai tükrében </em>című dokumentumfilm. A szalagon 1971 és 1973 között elhangzott magánbeszélgetéseket rögzítettek például a vietnámi háborúról a Pentagon Papírokról, és Nixon nem éppen szalonképes kijelentéseiről, amit a nőkről, feketékről, zsidókról fogalmazott meg.</p> <p><img class="alignnone wp-image-281 size-large" src="https://bootcut.cafeblog.hu/files/2018/03/elnök-emberei-600x422.jpg" alt="" width="600" height="422" /></p> <p style="text-align: justify">A Washington Post számára, miután a Pentagon iratokat nyilvánosságra hozták, már egyértelműen nem okozhatott dilemmát a közlés vagy hallgatás kérdése. Woodward és Bernstein új fejezetet nyitott az újságírásban, bebizonyították, hogy a szabadsajtó olyan, mint egy őrkutya, ez megváltoztatta a hírmédia és a vezetők viszonyát. Mellesleg megjegyzem, egyikük republikánus szimpatizáns volt. Ha Nixon esete a 70-es évek Magyarországán történik, szinte biztosan megússza, hiszen nyilvánosságra sem hozhatta volna a sajtó. De ha mégis, akkor valami hasonló történhetett volna, mint a Szovjetunióban: az elnök támogatása és kitartásra buzdítása. Ezt Brezsenyev üzente Nixonnak, ugyanis aggodalommal figyelte a botrány dagadását, mert attól tartott, hogy ez rossz hatással lesz az amerikai-orosz kapcsolatokra. Eltelt több mint 40 év, ma, nálunk, egy (újra) felülről irányított, megosztottságra törekvő pártokráciában, hiába írná meg a sajtó, (meglehet) Nixon mégis megúszná. Hagynánk? A Washington Post és az amerikai közvélemény több mint négy évtizeddel ezelőtt nem hagyta, mert tudták, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő és a közhivatal a közösség bizalmát jelenti. Lesz alkalmunk, hogy eldöntsük, ki az, aki majd politikai vezetőként ugyanígy gondolja.</p> <p><img class="alignnone wp-image-282 size-full" src="https://bootcut.cafeblog.hu/files/2018/03/nixon-brezsnyev.jpg" alt="" width="420" height="302" /></p> <p> </p>rich