Fél évszázaddal vagy annál is régebben Párizsban készült filmek, amelyek díszletéül utcák, terek, épületek szolgáltak. Izgalmas, amikor felfedezzük, hogy egy 50-es vagy 60-as évekbeli történet ott játszódik, ahol mi sok évtizeddel később jártunk. Érdekes, ha észrevesszük, hogy abba a 70-es évekbeli bárba szaladt be az egyik szereplő, amiben mi is ücsörögtünk, igaz akkor már más volt a neve. De akár egy jó sztori kedvéért is érdemes lecsekkolni merre járt Jeanne Moreau, hol várakozott Belmondo. Figyelem, vintage mozik következnek, de nem csak rajongóknak és mozi-turistáknak! Három történet, három korszakból érdekességekkel nevezetes és ismeretlen helyszíneken, és ami közös bennük, tökéletesen visszaadják a párizsi utcák hangulatát.
Párizs az 50-es években
Történet
Az évtized hangulatát finoman tükrözi az 1958-as Felvonó a vérpadra című Louis Malle film. A fekete-fehér alkotás még nem a Francia Új Hullám, de vitathatatlanul a belépője. A történet egy szerelmi dráma, krimi szállal átszőve. A főszereplő Florence (Jeanne Moreau) a férje alkalmazottjával szerelmi viszonyt folytat és kitervelik a férj meggyilkolását. Julien, a szerető (Maurice Ronet) végre is hajtja, ám számításukba hiba csúszik, amikor el akarja tüntetni a hátrahagyott bűnjelet, egy liftbe ragad. Vesztüket még tetézi egy másik gyilkosság is. Florence nem tudja, hogy bukásukat egy elromlott lift okozta, attól tartva, hogy a szeretett férfi elhagyta, kétségbeesetten, magányosan kóborol az éjszakai Párizsban.
Helyszínek
A díszlet, a csillogó kövek, az esti fények, az éjszakai város, ami nem alszik, ahol a főhősnő moody jazz zenei aláfestéssel csavarog. Malle nem úgy akarta mutatni Párizst, ahogy addig. Kamerája a modern nagyvárost is látni engedte, azt, amit már valami dehumanizált, és ami a világ, az értékek változását mutatja. Egy interjúban elmondta, hogy ezért választotta helyszínül a modern irodaházat és a motelt. Ez utóbbiért egészen Normandiáig mentek. Az irodaház ma is áll a Rue de Courselles 29-ben, ahogy a virágos üzlet is – ahonnan a főhős csokrokat küldött szíve hölgyének – a Haussmann Blvd 168-ban. Ha tovább sétálunk a Haussmann körúton a 182 szám alatt található az a bár, ahol Florence a szeretőjét várta a teraszon. Akkor Royal Carnée-nak hívták, ma Finzi a neve. Nem maradhattak ki híres helyszínek sem pl a Champs Élysées, a Birk-Hakeim híd, vagy az irodaház ablakából felfedezhető Sacré Coeur.
Érdekesség
Ennek a filmnek a sztárja kétségkívül Jeanne Moreau. Filmes pályafutása innen datálható. Ugyan volt már vagy 20 felejthető filmje, amikor Malle felfedezte őt a Macska a forró bádogtetőn c. színdarabban, a fénybe állította és rajta felejtette a kamerát. Azt mondják ennek a filmnek egyik különlegessége, hogy azelőtt, így még nem láttatták a nőt képkockákon. A másik különlegessége a zenéje, ami mögött a legendás jazz zenész Miles Davis áll. Miles nem komponált meg előre egy hangjegyet sem, zenekarával bevonultak a stúdióba, nézték a filmkockákat és improvizáltak rá. Ettől nem csak a film feszültsége fokozódott, hanem kialakult egy új stílus is, mely Miles pályafutásában mérföldkövet jelentett, ezután az új hang felé fordult.
Párizs a 60-as években
Történet
És akkor Godard megteremtette az Új Hullámot. Kifulladásig című filmje egy újszerűen megalkotott minimalista 
mű. A Francois Truffaut által jegyzet sztori megfilmesítésekor Jean-Luc Godard felrúgta a történetmesélés addigi szabályait és a maga sajátos szabályrendszere szerint dolgozott. A film főszereplője Michel (Jean-Paul Belmondo), egy nagyvárosi szélhámos, tolvaj, akit köröz a rendőrség. Legutóbbi kocsi lopása során megöl egy rendőrt. Ám nem menekül el azonnal az országból, Párizs felé veszi az irányt, hogy behajtsa tartozását és megtalálja Patriciát (Jean Seberg), akit legutóbb felcsípett. Miközben a kamera követi végtelen csavargásukat Párizs utcáin Michel kiterveli, hogy a pénzzel és a lánnyal majd meglépnek Olaszországba. A végkifejlet itt sem happy end, Patricia áthúzza Michel számításait.
Helyszínek
Ebben a spontán filmben az operatőr csak kiment az utcára és bekapcsolta a kamerát. A képkockákon feltűnik a Notre-Dame, az Eiffel torony, a Concorde tér. Patricia a Champs Élysées-n árulja a Herald Tribune-t. A szálloda, ahol megszállt L’hotel de Suede, a Saint-Michel dokknál található, az eredeti neve: Les Rives de Notre-Dame. Forgattak a Szajna melletti René Capitant sétányon, George V. sugárúton és a Champ de Mars-nál. A Herald Tribune irodája, ahol Patricia dolgozik, a 8. kerületben a rue de Berri-n található, a Dior butik, ahová azért az édes kis csíkos ruháért ugrik be, szintén ebben a kerületben az Avenue Montaige-on van. A szerelmesek elsétálnak a La Select söröző előtt, a Blvd du Montparnasse-n. Az autózás a Blvd Saint Germain-en, a Blvd Raspail-en, a rue Saint Jacope-n és a rue de Rivolin történik, többek között.
Érdekesség
A filmet kézi kamerával rögzítették, a sztorit egy 1952-es megtörtént bűncselekmény alapján találták ki. Truffaut 
1956-ban kezdte fejleszteni a történetet, filmszakírók szerint hatással lehetett rá a fentebb említett Louis Malle film, bár sem Godard, sem Truffaut nem tettek erről említést. Godard a dialógusokat forgatás közben egy bisztró asztalánál írogatta meg, súgta a szöveget a színészeknek, amikor kifogyott az ötletekből leállt a kamera. Az amerikai Jean Seberg teljesen fel volt villanyozva ettől a filmcsinálási metódustól: „Tiszta őrület volt, nincs beállítás, nincs make up, nincs hang! Teljesen ellentéte a hollywoodi módszereknek, itt váltam természetessé”- mondta. Godard első nagyjátékfilmje kis költségvetésből készült. Külön megvilágítás nélkül forgattak hotel szobákban, egyéb belső helyszíneken, például olcsó kispolgári lakásokban. Statisztákat sem használtak. Ez nagyon szembetűnő annál a jelenetnél, amikor Belmondo menekül a párizsi utcákon a rendőrök elől, többen megállnak, hogy megbámulják. De máshol is észrevehető, hogy a járókelők belenéznek a kamerába.
Párizs a 70-es években
Történet
A Sokat akar a szarka című 1976-os francia film, kapcsolatok, viszonyok, bonyodalmak, szerelmek vígjátéka. Rendezője az az Yves Robert, aki megalkotta a felemás cipőjű, magas, szőke férfi történetét is. A Sokat akar a szarka is kicsit hasonló téma; az ügye-fogyottságra épít. A filmben, külsejükben nem különösen vonzó, negyvenes éveikben járó négy férfi főhős, Casanova módjára igyekszik minél mozgalmasabb szerelmi életet élni. Különösen az egyikük történetére kíváncsi a rendező, ezt bontja ki részletesebben. Az észre-se-vennéd típusú Etienne (Jean Rochefort) példás férj, jó apa, és saját bevallása szerint nem is érdeklődik a szerelmi kalandok után. Ez akkor változik meg, amikor a parkolóházban megpillant egy vörös ruhában sétáló modellt. Nem tud betelni a látvánnyal. Charlotte, a modell (Anny Duperey), annyira megbabonázza, hogy elhatározza, követi és megszerzi a lányt. A bolondos, kalandvágyó, fiatal nő végül csőbe húzza a koros lovagot, de a férfinak még így is megérte.
Helyszínek
A 70-es években vagyunk, ez már a teljesen modern Párizs. Egyáltalán nem véletlen, hogy a kamera is igyekezett bemutatni, hiszen akkor minden nagyváros a korszak modernségével újította imázsát. Többször elidőznek vadonatúj épületek előtt vagy mellett a szereplők. Etienne is, egy csupa üveg irodaház sokadik emeletén dolgozik. De nem hiányozhattak a klasszikus párizsi képek: Luxembourg kert, Concorde tér, Párizsi Nagymecset. Az Ascot bár, ahová Etienne a randit szervezi a rue Pierre Charron 66-ban található a 8. kerületben. A legizgalmasabb Charlotte lakása, amely egy nagypolgári típusú több emeletes ház legfelső szintje, minden berendezésében drága és korszerű luxuslakás. Ablakai szinte padlótól a mennyezetig, faltól-falig érnek és lélegzetelállító kilátással rendelkezik a Diadalívre. Ez az álomlakás a 17. kerületben található, a De La Grande-Armée sugárút 4 és a rue de Tilsitt 32 találkozásánál.
Érdekességek
A film tiszta 70-es évek: a női emancipációval és szexuális forradalommal, homoszexualitással, némi erotikus kiszólással és a modern nagyvárosi jóléttel. Charlotte figurájával a filmkészítők a párizsi nő legendájára játszanak rá. Laza, kortalan, soha el nem hízó, önimádó, csábító és csalfa párizsi asszony portréja ez. A női főhős belépője az a jelenet, amikor a szellőző nyílás felett állva szoknyája ugyanúgy a nyakába repül, mint Marylin Monroe-nak. A film technikusa kérte, hogy ellenőrizzék a szellőző nyílást, mielőtt a szereplő fölé áll. Előrelátásának köszönhető, hogy megelőztek egy balesetet, ugyanis a fedél a próba során lerepült a feljövő levegőtől. A sztori egyik meredek része, amikor Etienne nem tudja megzabolázni lovát és az, egy piknikező család feje felett ugrik át. Ebben a jelenetben a színész saját családja szerepel, ugyanis a baleset elkerülése miatt meg kellett bízni egymásban és ezért nem használtak idegen statisztákat. A filmen diszkréten jelenik meg a homoszexualitás. Claude Brasseur (ő volt Vic papája a Házibuliban) díjat is kapott ezért a szofisztikált megformálásért.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: