Házi istennők ruhatárából

A szocializmusban csak „leháztartásbelizett”, ma már, akár házi istennőnek is nevezhető, háztartási csodapraktikákat és az otthonteremtés művészetét ismerő nők (anyák és nagymamák) örök ruhadarabjává vált az otthonka. Népszerűsége a szocializmus szimbólumává tette, jóformán második bőr lett, létezését a poliészter forradalomnak köszönhetjük, része volt az egyenlősdi érzés kialakításában, ezek mellett más oka is van, amiért nem hiányozhatott a ruhatárból, pedig ma el sem tudnád képzelni magadon.

Második bőr

Agárdi Izabella: A „nejlon otthonka” – egy birodalom öröksége c. tanulmányában megállapítja, hogy a szocializmusban az otthonka jelenséggé vált. A ruhadarab több volt annál, hogy pusztán a nagyi uniformisának tekintsük. Szinte második bőrként viselték a nők, hálóingjükből már ebbe bújtak bele, mások pedig munka után, mint kötelező otthoni viseletet vették magukra. Elterjedtsége miatt Parti Nagy Lajos író azt mondta róla, hogy ez az „elöl gombos, szaladgálati asszonyruhadarab”, jóformán terem magától, ezt nem veszik. Nincs is ilyen szaküzlet, mégis mindenki elő tud egyet varázsolni. Vonzereje érthetetlen, ha belegondolunk, hogy ez az apró virág- vagy fantáziamintás, alakot remekül eltakaró, zsákszerű, nejlon háziruha alatt, bizony nem lélegzik a bőr és beleizzadva testszagot áraszt. De akkor sokkal inkább az számított, hogy praktikus, célszerű, jól védi az alatta lévő ruhát, könnyen tisztítható, mosás után hamar szárad, nem kell vasalni és tökélyét továbbfokozva elől két zsebe is van.

Mert ez műanyag

Azt hiszem az otthonka előnyei ebben ki is merültek. Születése a hazai poliészter forradalomnak köszönhető. A Könnyűipari Minisztérium által előterjesztett poliészter program egy nagy volumenű tervezet volt arra, hogy fejlesszék a műanyaggyártást, ezzel együtt a textilgyárakat, mert a 60-as évektől már világszerte dübörgő gyártás és felhasználás, nálunk világátlag alatti volt. Itthon is fokozták a műanyag felhasználását a különböző fogyasztási cikkek területén. Cél lett növelni a műszál feldolgozásának arányát a pamut, a len, gyapjú és más természetes anyagok rovására. Így valósulhatott meg az olcsó, nem annyira tartós, széles körben elérhető, könnyen kezelhető ruhák gyártása, kisebb súlyú anyagokból. Habár otthonkaszerű képződmények, már az 50-es években is léteztek, a nejlon változat az 1968. évi Budapesti Őszi Vásáron debütált. Ezzel egyidőben a Nők Lapjában megjelentették a szabásmintáját.

Megideologizált praktikum

A szocializmus jelszavai a praktikus és célszerű és ezek szinonimái voltak. Ennek mentén alakult ki a sajátos, szocialista fogyasztói társadalom, melyben az ízlés és a fogyasztás marxi és lenini elvek mentén lett meghatározva. Így a műszálas otthonkáról nyugodtan állíthatjuk, hogy tulajdonképpen egy tökéletes, szocialista fogyasztási cikk. Akkoriban azt mondták, hogy ízléses az, ami racionális ésszerű, praktikus, célszerű, és hasznos. Semmi több, semmi megfoghatatlan. A termelést fontosabbnak tartották, mint a fogyasztást, az otthonkáról is elmondható, hogy nem irigy tekinteteket kiváltó ruhaköltemény, hanem munkára való darab, dolgozni kell benne. Arra is kitalálták a választ, hogy miért kell olcsó és ronda dolgokat vásárolni. Azért, mert az olcsó és rossz minőségű termékeknek a fizikai és erkölcsi elhasználódása megközelítőleg egybeesik! Továbbá azzal érveltek az újságokban, hogy kiselejtezni egy ruhát az elkopása előtt pénz pazarlás és nem szolgálja a népgazdaság érdekeit. (A környezetszennyezésről szó sem volt).Tehát, sarkosan, ha olcsó és rossz minőségű termékeket vásároltak, jót tettek a népgazdaságnak.

Valódi nő

Az otthonka egy olyan ruhadarab, mely segített megteremteni a szocialista nőeszményt, vagyis a valódi nőt. Ez a valódi nő szereti a ruhákat, hiszen az nem bűn, de ha kiszabják maga is megvarrja. Fontos, hogy nem lehet harsány és nem lehet feltűnő, sőt ami csak rövid ideig divat az felejtős. Túlzásokba nem esik, mert tudja a jólöltözöttség titka a szépség és az ápoltság. A valódi nő háziruhája az otthonka, ami a kötény utóda, célszerű és praktikus meg olcsó. Az otthonka az otthonteremtés női szimbóluma, a valamire való háziasszony háziasságának bizonyítéka. A rendes nő tudja, hogy munka után mi a dolga otthon. Az otthonka nem csak nálunk volt népszerű, hanem az NDK-ban, Lengyelországban (ott podomkának hívták) és Romániában is. Az alakja, szabása évtizedeken át nem változott. Arról nem beszélhettek a Nők Lapjában az otthonkás nők, hogy háziruhájuk akkor, a látszólagos egyenjogúság jelképeként a női lemondást, a kényszert, a belenyugvást testesítette meg, és arról sem, hogy ők ebben inkább voltak nénik, meg asszonyok, mint nők.

Az otthonka túlzott viselete a szocializmus szimbólumává tette, és bár Nyugaton is megvolt az otthoni, házi köpeny viselet változata, divatosabban, nőiesebben kialakítva, de ott nem vált az identitás részévé, nem lett társadalmi jelenség. Az otthonka funkciója az egyformaság, a különbségek eltörlése volt. Helye van a divattörténetben, amellett,hogy, évtizedeken át változatlan maradt, és elődjével, a köténnyel ellentétben nem befolyásolta a divatot. A kötényből többféle változat született, fodros, divatos, feliratos, sőt megihlette a kötényruhát is, mintegy beleolvadva a felsőruházatba. Az otthonka a kollektív emlékezet része és nosztalgia övezi. Kifejezése lehet a múltba vágyódásnak, vagy az elmenekülésnek a rendszerváltás csalódottsága elől.