A sorsa valahol hibás. Legalábbis ezt meséli el a Dinamit együttes Tinédzserdala. Ebben a nótában, igyekeztek belefoglalni minden olyan helyzetet, viselkedést, amely jellemző volt a 70-es évek egy bizonyos tinédzsercsoportjának életére. Ezek voltak a csövesek. És, hogy a sorsuk valahol tényleg hibás-e, szociológusokat, társadalomkutatókat, újságírókat is foglalkoztatni kezdett, mivel a csöves szubkultúra jelenséggé vált. Jellegzetes külsőségekben jelentkezett, kvázi divatot teremtett, történetüket rockzenekarok dalszövegei tolmácsolták, a hatalom szemében pedig, csöveskérdés formájában, problémaként jelentek meg. A csöves jelenség, úgy gondolom, egyfajta sajátos válasz volt a nyugati punk mozgalmakra is, de míg ott ez testet öltve olyan szellemiséget képviselt, amivel ma is számolni lehet, a csöves kultúra mögé viszont nem állt be ez a tudat, és így olyan, mintha még mindig keresné a helyét a mi identitásunkban. Pedig eredetisége nem vitatható.
„Azon jár az eszem, hogy kitől mennyit kérhetek”
A dalszöveg mentén haladva, felmerül a kérdés, mennyire voltak felelősek a körülmények, hogy valaki idáig jutott. Ahogy Angliában is a társadalmi problémák hozadéka, a kormányok rossz döntései voltak a lehetséges magyarázatok a fiatalok különc viselkedésére – ezekről a Kreatív engedetlenség c. bejegyzésben már írtam – úgy Magyarországon is volt erre hasonló indok, noha akkor nem ismerték be. Könnyebb volt a csöveseket kriminalizálni. A 70-es évek elején meg nem tett reformlépések megmutatták a negatív hatásukat a magyar gazdaságban és az életszínvonal fejlődésében. Hiába tagadták, bizony függtünk a világgazdasági folyamatoktól, ezek a vasfüggöny mögé is begyűrűztek. Aczél Endre újságíró szavaival; a 70-es évek olajválsága nem állt meg Hegyeshalomnál. Az export piacok beszűkültek és a termékeket alacsony áron tudtuk értékesíteni, míg az importált gépek, berendezések, nyersanyagok, késztermékek ára az egekbe szökött. Nekünk ez a drága import kellett a fejlődéshez, a Nyugatról vásárolt áru. Importfüggőségünk volt, de az exportunk nem fedezte azt, ezért hiteleket kellett felvenni. Adóságspirálba kerültünk, az életszínvonal pedig csökkent. Nem csak a srácok, hanem az állam is kéregetett, amitől nem lett jobb a közérzet.
„Ruhám foltos, ingem majdnem térdig ér”
Az elszegényedés átalakítja a ruhatárakat is. Az Ifipark területéről kitiltott, kéregető életmódot folytató, Nagyfa galeriként elhíresült csoport, a 60-as évek végén hippiként aposztrofálta magát. Farmerszerelés, laza ing, tornacipő, hosszúhaj. Az első lázadó csapatok egyike előfutára lett a később jelenséggé vált csöves kultúrának. A 70-es évekre is ugyanezek maradtak a jellemző ruhadarabok; a csőnadrág, azaz a sokszor maguk szűkítette farmer, kötött, kinyúlt, elnyűtt pulóver, színes pamuttrikó, kockásing, farmerdzseki. Akinek sikerült, Nyugatról beszerezhetett bőrnadrágot és bőrdzsekit is. Nem lehet nem észrevenni a Ramones fiúk könnyen másolható „gardróbjának” hatását. Jávorszky Béla Szilárd szakíró, a téma értője, 3 fajta csövest különböztetett meg. Az egzisztenciális csövest, akinek nem volt hol lakni, alkalmi munkákból élt és kéregetett, az ideológiai lázadót, aki tudott hol lakni és enni, de nem tetszett neki a rendszer és a hazug társadalom, és a szaloncsövest, aki csak rockkoncertekre öltötte fel csöves szerelését, egyébként egész héten konszolidált ruhába járt. Ez az „evolúcióelmélet” is azt bizonyítja, hogy akik kényszerből viselték ezeket a külsőségeket tulajdonképpen divatot teremtettek, másolható, követhető trendeket. A szubkultúrából mainstream lett. A bevezetőben erre utaltam, amikor eredetiséget említettem. Ehhez persze hozzájárult a zene is, ami első számú csoportképző tényezőként jelent meg. Emlékszem, még a 80-as évek legelején is voltak alföldi papucsos, szűk farmeros, csíkos pólós vagy paraszt inges soft csövesek, akik e szubkultúra lecsengése idején már fel sem tűntek, elfogadottakká váltak.
„Szüleimnél lakni elképesztő nagy dolog”
Az életszínvonal csökkenésre a második gazdaság megjelenése volt a válasz, de hozadéka a családok szétesése lett. A szülők nem otthon voltak a gyermekeikkel, hanem maszekoltak, több munkát vállaltak, túlóráztak. Az ebből fakadó feszültségek alkoholizmushoz, idegbetegségekhez, váláshoz, disszidáláshoz vezettek. A negatívumokkal teli családi fészekből elmenekültek a fiatalok, csövezni kezdtek, aluljárókban (elhíresült az EMKE aluljárója), várótermekben, lakótelepi tízemeletesek zegzugaiban húzták meg magukat. Ezeknek a srácoknak nem lakásra, hanem otthonra lett volna szükségük. Nihilizmusuk, alkotókedvük hiánya ebből fakadt. Lődörögtek, lötyögtek, csoportokba verődtek. Parkokban, kultúrotthonok auláiban gyülekeztek, ahol kézről-kézre járt az olcsó alkohol, a nyugtató és elterjedt a szipuzás. Na, ekkor kezdtek társadalmi problémáként létezni, látszódni, a társadalomkutatók írásaiban főszereplővé válni. Kiderült, hogy 1970 és 78 között 50%-kal nőtt a problémás gyerekek száma, ötszörösére emelkedett a 16 éven aluliakon végzett terhesség megszakítások aránya, és nőtt az öngyilkosságok száma. Rámutattak, hogy a rendezetlen családi körülmények, az elszegényedés, a kielégítetlen igények, a passzivitás, a szabadidő eltöltési probléma ide vezetett. Az utóbbira a KISZ azt a megoldást eszelte ki, hogy szolidaritási rockkoncerteket szervezett.
„Nincs, ki megkérdezze, milyen lesz a holnapom”
Azt mondják, hogy ez az a nemzedék, akiknek semmi nem kellett (ahogy a dalban is van: nem kell a szépség és nem kell a jó) és csak rossz közérzetük kinyilvánításán szorgoskodtak. A szókimondó, dinamikus, rockzene tudta kifejezni életérzésüket, a dalszövegek amellett, hogy róluk szóltak, az akkor készült szociográfiákra is tökéletesen rímeltek. A P. Mobil, a Beatrice, a Piramis, a Dinamit, az Edda, és vegyük ide a Korál-t is, ráéreztek a fiatalok problémáira és a csöves jelenség támogatói, a szubkultúra formálói lettek és fordítva is, a jelenség támogatta őket. Ihletett merítettek belőlük a rajongó tömegek pedig hozzájuk menekültek fájdalmaik, szorongásaik elől. A Dinamit Tinédzserdalának szövege azzal az idillel fejeződik be, hogy a főhős szép ruhát ölt és elmegy pótvizsgázni, magyarán rendes, szófogadó, bólogatójános típusú, szocialista embereszménnyé válik. Ez tetszett az államhatalomnak, mintha ez csettintésre mehetett volna. A főszereplő nem is találja a szép ruháját végül. Az aluljárók fiainak valahol hibás volt a sorsa, de ebben a felelősségük nem egyedüli. Nekünk pedig néhány tárgyi emlék és a rockzene maradt róluk emlékül.
(Képek: fortepan, jbsz.hu)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: