Mi jöhetett szóba egy NDK állampolgárnál, ha nyaralásról van szó? A kelet-németek számára a nyár a Hiddensee-t, Karlovy Vary-t (németül Karlsbad), vagy a Balatont és a Fekete-tengert jelentette. Erre tellett és ezt lehetett. Ebben a bejegyzésben az NDK-sok vakációzásáról írok, az élményeket átélők beszámolói alapján, melyeket a Spiegel hasábjain meséltek el. Az így nyaraltunk mi a keleti-blokkban témájú írásokban beszéltek pénztelenségről, megvetettségről és mindenféle furcsaságokról. Egyes történetekből kikandikál, hogy a túlliheget, mindenáron tökéletesre akart szocializmus mennyire gátjává vált a normális életnek és jelen esetben a normális nyaralásnak.
A titokzatos Hiddensee
Hiddensee egy németországi sziget a Balti-tengerben. Az Észak Gyöngyének vagy a Balti-tenger Caprijának nevezett sziget a 1920-as években a szellemi elit, a művészkolóniák, és a művészvilág kedvelt nyári tartózkodási helye volt. Épültek itt nyári rezidenciák, szállodák is. A sziget nyugalma, eldugottsága, szépsége feltöltődésre csábította Thomas Mannt, Albert Einsteint, Sigmund Freudot, és Franz Kafkát is. Az NDK-s időkben az idill már nem így folytatódott tovább, miután 1945-ben a szovjetek kezére került és így a kettéosztott Németországban, a keleti részhez tartozott. Az ötvenes években a szállodák állami szövetségi tulajdonba kerültek, azaz állami felügyelet alá. Ennek oka, az volt, hogy 1953-ban, amikor országos lázadás tört ki a kommunista NDK kormánya ellen, a szállóvendégek közül sokan dobbantottak innen, a háborítatlan sziget oltalmából nyugatra.
Nyaraló a tehénistállóban
Azok, akik nem az állami szállodákban, kempingekben nyaraltak Hiddensee-n, kevés lehetőséggel számolhattak, a szálláshelyek 10%-val. Az itt élő ingatlan tulajdonosok pedig gyorsan felismerték, hogy mekkora értéke van a házaiknak. Azokat részesítették előnyben, azaz, azok vehették igénybe az ingatlant nyaralásra, akik valamilyen hiány áruval rendelkeztek. A szocialista időkben nagy volt a kereslet fürdőszobai burkolóanyagokra, cementre, elektromos melegítőre. Építkeztek is a szigeten, de ezt nem mindenkinek lehetett, könnyebben kaptak engedélyt a bővítésre és az átalakításra. Így történhetett meg, hogy engedélyt kértek juhistálló vagy tehénistálló bővítésére, és aztán a következő nyáron már azt lehetett látni, hogy az istálló ablakán függönyök lógtak. Ezt adták ki a nyaralóknak.
A Hiddensee a nyugati világot jelentette
A szocializmusban, a Hiddensee-re érkeztek száműzöttek is, olyanok, akiket osztályellenségként kezeltek. Amikor megérkeztek rögtön megtapasztalták, hogy nincs itt semmi. Nem voltak bárok, intershopok, szórakozó helyek. Nem volt tengerparti beach sem. A füstös horgászkocsmákban aligha volt kedvük ücsörögni. De azt is tapasztalhatták, hogy azok, akik itt nyaraltak megszabadultak a marxista propagandától is. Nem voltak Marx-fejek a helyi bolt kirakatában, szobrok sem, buzdító propaganda feliratok sem, de nem volt kivétel ez alól a párt luxusszállója sem. A Balti tengeri sziget mindig is a nyugati világot jelentette, csupán 45 km-re fekszik Dániától. Kedvező terepet jelentett ez a jól úszóknak. Ugyanis akik felúsztak a Gellen patakon, dán és svéd hajókkal is találkozhattak, a többit mindenki el tudja képzelni. Nem véletlen, hogy hemzsegtek itt a Stasi ügynökök, vadásztak a szigetet, és így az NDK-t engedély nélkül elhagyni szándékozókra. Sűrűn előfordult, hogy a Nemzeti Hadsereg helikopterei alacsonyan szálltak, tiltakozást kiváltva a nudistákból és a madárrajokból. Dánia NATO-tagország, érdemes volt a partjait figyelni, a partmenti rendőrség is fokozottan ellenőrzött.
Nekik is a Balaton a Riviéra
Az NDK polgárainak akár a Riviérát is jelenthette a Balaton, mert sokak még ezt sem engedhették meg maguknak. Németország keleti felében nagyon alacsonyra mérték a nyaralásra kivihető napi márka személyenkénti összegét. Hiába trükköztek az átváltáskor nem sok elkölteni valójuk maradt. A keleti blokkban a nyugati turista számított, az ő pénze fontosabb volt, nálunk is és a szomszédos országokban is az NDK-s turisták „másodosztályúak” voltak. Ha a Szovjetunióba utaztak, a kelet-németek megtanulták, ami a nyugat-németeknek ott nem kellett azt megkaphatták.
Ha valaki nem tudott eljutni a Balatonra, hát elment helyette Csehszlovákiába Karloy Vary-ba. Az itteni szállodákban is megtapasztalták, hogy kelet-németként nem számítottak, átnéztek rajtuk. Az erkélyajtót például bezárták, melegvíz csak reggel fél órára. A nyugati turisták ezzel szemben csili-vili üdülőhelyeken lakhattak. Amikor az egyik keleti nyaraló úgy döntött megenged magának egy kólát, és a büfés megneszelte, hogy „testvérországból” való, megháromszorozta az ital árát. Így vehette meg élete legdrágább kóláját.
Mindenütt rossz, de a legrosszabb otthon
A kevés pénzűek nem tehették meg, hogy külföldre utazzanak. A nyaralásaik alkalmával a túrákat benzinfogyasztásra tervezték. Előfordult, hogy a hegymászás gátja az országhatár volt. Lehet, hogy érdekes lett volna megnézni a hegy minden oldalát, de ha az egyik már átnyúlt a határ nyugati oldalára, és nem vetted észre, tuti, hogy valaki kalasnyikovval a kezében az arcodba üvöltött: nem tudsz olvasni??? Szabályszegés 10 márka!! A kelet-németek sokszor, a saját országukban sem élvezhettek elsőséget. Amikor egy kirándulás után a szállodában enni akartak, annak ellenére, hogy csak néhány asztalra volt kitéve a foglalt felirat, nem ülhettek le a szabad asztalokhoz, várni kellett. Amikor elfogyott a türelem és önként leültek, akkor büntiből nem szolgálták ki őket. Végül mikor kérték a panaszkönyvet, morgások közepette, kritikán aluli kiszolgálást kaptak.
(Der Spiegel nyomán)
Kommentek