Nem, nem a filmvásznon, hanem a festővásznon. A 60-70-es években Czene Béla festőművész képein korhű ábrázolással ragyogott a szebbik nem. Czene műveiből pontosan tájékozódhattunk az aktuális trendekről, az öltözködési és a szociális szokásokról, mindez a fényképezőgépek, filmfelvevők korában. Ha az említett masinák nem léteztek volna, a piktor képei, mint modern realizmusok, megbízható információforrásként szolgáltak volna az utókornak.
Érdekes, hogy a szocializmus festészetének nem tulajdonítunk nagy jelentőséget, rá is kenjük rögtön a szocreál jelzőt, ami miatt unalmas vagy azt mondjuk, a kor szelleméért nem is akarunk rá emlékezni. De persze nem minden kép volt ám szocreál, nem minden festmény a sztahanov munkások erőfeszítéseit örökítette meg. Czene Béla életművében keresgélve mindennapi történeteket megjelenítő, mára már nosztalgikus képkockákra bukkanhatunk. A festményein feltűnően csinos nők, a kor divatja szerint öltözködő férfiak láthatók, a kor társasági életének megfelelő helyzetekben.
A képeket látva elmondható, hogy a festő intenzíven reagált az öltözködési szokásokra, a divatra. Czene képein presszókban, nagyvárosi utcákon, vagy otthoni környezetben figyelhetjük meg azokat a fiatalokat, akik követték a nyugatról érkező divatirányzatokat. A művész alkotásait nézegetve azt mondhatjuk, Czene akár szociológus is lehetne. A festő 1930 és 1933 között volt a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendéke, majd a római Collegium Hungaricum ösztöndíjasa. Munkáiban a reneszánsz mesterek festészetét tartotta példaképének, elsősorban Leonardo da Vinci és Ghirlandaio művészetéhez kötődött. A második világháború után ez a kötődése lazulni kezdett.
Magyarországon a 60-as, 70-es évek művészete változatos, magas színvonalú művészet volt. Habár az itt élő művészeknek nem volt meg az a művészi szabadsága, mint nyugaton, így a hazai mindennapok valóságából merítettek. A meghatározott művészi mozgástér keretei között leginkább Picasso vagy Bernard Buffet voltak hatással a hazai alkotókra. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában ekkor már javában tombolt a pop-art, ami a fogyasztói társadalomra, a tömegtermelésre és a sztárkultuszra reagált. Itthon mindennek hiányában voltunk, neoavantgarde-ra épülő, sajátos pop-art alakult ki.
Ha valaki kedveli a retrót, korhűségre törekszik a környezetében, ha módja van rá, szerezzen be egy Czenét. Még ha technikailag más is, a falakon lógó Andy Warhol mellé is kiakasztható, hiszen amíg Warhol az amerikai popkultúra meghatározója, addig Czene, kortársaként, pedig a mi popkultúránkat gazdagítja.
Képek forrása: kieselbach.hu, műtárgy.com, budapestaukcio.hu, axioart.hu