Black Friday helyett

– Mondja kérem, hol lehet ezt kapni? Elég gyakran elhangzott ez a kérdés a szocializmusban a fogyasztási kultúra hiányosságai vagy a „hiánykultúra” miatt. Az unom a banánt kifejezés szállóigévé vált, pedig dehogy untuk, hiszen nem is kaptunk a boltokban. Tulajdonképpen a szocializmus nagy Black Friday eseménye a karácsonyi banánvásár volt. Már amíg a készlet tartott, az pedig igen hamar kimerült. Az ötéves nagy tervek furán álltak a fogyasztáshoz. Az egyenlősdi kellős közepette, egyre több volt a vakfolt, a társadalom is érezte, hogy valami félrecsúszott, úgyhogy nem maradt más a beszerzésekhez, mint a jó öreg lelemény.

A szocialista kereskedelmet az 50-es években szervezték ujjá

A fogyasztás akkoriban valami megfoghatatlan és félig-meddig megvalósult dolog volt. Fogyasztani mégis csak kellett, és színvonalát emelték, hogy növekedjenek az idegenforgalmi bevételek, de ugyanakkor a rendszer védelmezői nem akarták, hogy kialakuljon a fogyasztói társadalom. Ez a kapitalizmus jellemzője volt, mi más úton jártunk. A korszak hangulatát tudományosan kutató Horváth Sándor, Kádár gyermekei című könyvében, leírja, hogy viták voltak ebben az ügyben.

Megismertették a szocialista fogyasztói ízlést

A szocializmus feltétlen hívei mélységesen lenézték a kapitalista fogyasztói dömpinget és megalkották az elhíresült fridzsiderszocializmus szókapcsolatot, amelyet pejoratív értelemben használtak. De amíg ők diskurálgattak erről a nép feje fölött, addig a dolgozók megkeresték a módját, hogyan is pótolhatnák égető hiányaikat. Senki sem érezte, hogy annyira gyarapodott volna attól, hogy azt mondták a „fogyasztói társadalomban” él, ez csak a kirakatpolitika újabb nagy fogása volt.

Profit helyett a fogyasztók ellátása a cél

Azt mondják, egy külföldi turista vagy egy hazalátogató magyar itteni, szállodai tartózkodását jól megoldotta néhány pár nejlonharisnya, finom illatú, elegáns csomagolású, nyugati szappan. Egyes nők szívesen barátkoztak idős, tehetős urakkal, akik a már említett áhított nejlonharisnyával, nyugati, luxus krémekkel, divatos külföldi parfümökkel hálálták meg a kedvességüket. Ezek sokáig elérhetetlenek voltak a köznép számára.

Nyugaton tudták, mi az a vásárlói élmény

A szinte intézményesített ruhacsempészet, a külföldi ruhák tiltott kereskedelme, nem csak anyagi előnyökkel járt, hanem azt az érzést is megerősítette, hogy mindenünk megvan, hogy többek vagyunk másoknál, mert olyan dolgokat birtoklunk, ami nekik nincs. A leleményesek és az ezt tökélyre fejlesztők pontosan tudták mit érdemes behozni a KGST országokból és mit Nyugatról, sőt a szocialista blokkon belül a csere-bere piacot is jól ismerték. Csehszlovákiából hálóing, fehérnemű, ágynemű, bőráru, Lengyelországból kozmetikum és szőrme, Kelet-Németországból fonal, cipő, Szovjetunióból arany érkezett az illegális kereskedelmi csatornákon.

Jó propaganda

A magyarok külföldi utazásai egyre kevésbé szóltak a kulturális művelődésről, mindenkit inkább az izgatott, hogy ott mit lehet kapni. Az elkölthető valuta keret nem múzeumi belépőkre, látványosságok megtekintésére ment el, hanem termékekre, termékekre és termékekre. A nyugati boltokba belépők ámultak-bámultak a kínálat gazdagságán és sokszor a lehetőségek kimeríthetetlen tárháza olyan zavart okozott bennük, hogy hirtelen nem is tudták, pontosan mit is akarnak venni. Az eladók kedvessége és segítőkészsége pedig azért volt számukra meghökkentő, mert nálunk ez sok esetben nem társult a vásárláshoz. Míg nyugaton értették, hogy mit jelent az, hogy vásárlási élmény, addig nálunk csak annyira akarták.

Profit mellett a fogyasztók minél jobb kiszolgálása

A kereskedelmet az 50-es években szervezték ujjá, természetesen szovjet mintára. Ispán Ágota Lídia: Nehéz itt helytállni kérem című tanulmányában leírja, hogy a kormányzat az új kereskedelmi rendszert, melyet technológiai, gyakorlati és áruelosztási újdonságok jellemeztek, a szocialista államépítés formájának tekintette. Az ideológia elmélyítésére a szovjetek könyvet adtak ki, egy kereskedelemről szóló regényt, Szívügyünk címmel (nálunk is megjelent), mi pedig filmet készítettünk Állami Áruház címmel. Mindkettő azt sulykolta, hogy a profit helyett, a fogyasztók minél jobb ellátása a cél.

Kulturált kereskedelem

Akárhogy is minden igyekezet, még sem mentek a dolgok flottul. Eleinte az áruhiány és a szakképzetlenség okozott gondot. Ez utóbbit némileg orvosolták a tanfolyamok, esti iskolák. Az eladóktól azt várták, hogy vegyenek részt a modern, kulturált szocialista ember nevelésében úgy, hogy ismertessék meg a vásárlókkal a szocialista fogyasztói ízlést. De azzal, hogy sok esetben jellemző volt a nem az enyém, minek törjem itt magam – szemléletmód, azaz a szocialista közös tulajdonhoz való visszás hozzáállás, gátolta a kulturált kereskedelem elterjedését.  Ennek következménye az árdrágítás, többletelszámolás, ilyen-olyan csalások, nyitvatartási idő be nem tartása, jogtalan előnyök biztosítása, azaz pult alóli árusítás és a durva kiszolgálási mód.

Modern nagyáruház

Az elárusító helyiségek mérete sem volt mindig megfelelő, így a különböző áruféleségek egymás mellett tárolása véleményessé tette a higiéniát, ezért megoldásként a boltok szakosodását vezették be. Ám ez végül a túlszakosodáshoz vezetett, ami egyes üzletek, vásárlók hiánya miatti, gazdaságtalan működését eredményezte. Aztán mégis az történt, hogy a jó öreg, nyugati, kapitalista kereskedelmi mintához kellett fordulni, ahhoz, hogy a szocialista kísérletezgetés, a toldozás-foltozás helyett, megvalósuljon az eredményesebb fogyasztói kiszolgálás. A 60-as évek elején még csak a lakótelepeken jelentek meg a szupermarketek mintájára kialakított, önkiszolgáló, nagy alapterületű, többféle fogyasztási cikket árusító ABC áruházak, majd a 70-es években lendületet véve, már mindenütt elérhetővé vált ez a kereskedelmi forma. Az Állami Áruházakat a Centrum Áruházak váltották föl, és a 70-es évek végén megszületett a csúcs, a szocialista fogyasztás temploma, a Skála Budapest Nagyáruház.