Barbarella harcba ment

Barbarella, Jane Fonda 1968-as filmjének címszereplője volt. A főszereplőt megformáló Fonda akkor még nem is sejtette, hogy egyszer még fontos ügyek élére áll. A Mezítláb a parkban bájos sztárja igen hosszú utat tett meg, hogy A lovakat lelövik ugye? és a Klute című filmek öntudatos nőjeként markáns szerepet vállaljon a 70-es évek társadalmi megmozdulásaiban. Mielőtt erre a harcos útra lépett, még önmagával is meg kellett küzdenie.

Fonda, egy átváltozó művész, aki minden évtizedben más arcát mutatta: a 60-as években filmszínésznő, a 70-es években politikai aktivista, a 80-as években fitness sztár, a 90-es években csendes szemlélődő és a 2000-es években nagy visszatérő. Figyelemre méltó átalakulás ez egy olyan embertől, aki pályája kezdetén nem volt nagy önbizalommal eleresztve.

Henry Fonda lányaként kétségek gyötörték, először is azért, mert világhíres édesapja nem tudta neki megmondani, hogy szereti, másrészt pedig azért, mert a színészapa árnyékában másodhegedűsként élt és nem érezte magát elég jónak. Pedig tehetségéről Lee Strasberg színiiskolájában nem voltak kétségek.  Kapta sorba a színházi és filmszerepeket, de Amerika ifjú reménysége elismerésnél nem jutott tovább. Úgy érezte, hogy egy közhely, ezért megunva a copfos, amerikai jó kislány jelzőt, hát elszökött Franciaországba.

Ki akarok lépni apám árnyékából, nem akarok rákerülni a hollywoodi futószalagra. Itt Franciaországban talán végre megtalálhatom magam – mondta.

Európában volt Alain Delon partnere, forgatott Yves Montanddal,  Brigitte Bardot-val és rendezte őt Jean-Luc Goddard, Louis Malle, Fellini és Roger Vadim.  Ez utóbbi az életben is partnere lett. Roger Vadim a francia film fenegyereke, kikerülhetetlen személyiség volt azokban az évtizedekben. Valahogy mindig úgy intézte, hogy nőből neki csak prémium kategória jusson. Kiszúrta magának Bardot-t és istennőt teremtett belőle, randevúzott vele és sztár pályára állította Catherine Deneuve-öt és szerencsésen ütközött Jane Fondával. Vadim az a fajta játékos volt, aki mindig hatost dobott. Az önmagát kereső Fondának pedig éppen erre volt szüksége.  Vadim azon dolgozott, hogy Jane …

…bízzon magában, tudja meg, hogy szép. Teret akartam adni neki, hogy érvényesíthesse ösztönös megérzéseit. Ez évekig eltartott ,mert semmiképp nem akartam, hogy elbizonytalanodjon. Nekem a gyémántcsiszoló szerepköre jutott.

Barbarella című közös produkciójuk nagy hírnevet szerzett Fondának. Habár a filmet félreértették, mivel formája, nyelvezete jóval meghaladta korát, akkoriban nem voltak jellemzők a sci-fi komédiák, ráadásul egy képregényhősről forgatták. A filmforgatás indulása sem volt döccenőmentes, Brigitte Bardot, Sophia Loren visszautasították a főszerepet és eleinte hasonlóan gondolkodott Fonda is:

Egy képregényhős? Ezt nem gondolta komolyan!

Majd egy mozdutlattal a kukába repítette a forgatókönyvet. Végül Vadim hatására elvállalta a szerepet és sikere lett. Az örömbe azért vegyült némi üröm, mert a film promóciós kampányplakátjai úgy ábrázolták a színésznőt, mint a szexualitás tárgyát, ami ő soha nem akart lenni. (De valahogy mégis be kell csalogatni a nézőket.) Viszont ezzel végleg maga mögött hagyta a jókislányos szerepet.

Vadimmal Franciaországban egy Párizs környéki farmon laktak. Nagy társasági életet éltek, ahol egyes személyek komolyan befolyásolták Fonda gondolkodását. Fejében eleinte még a politikai nézetek igen kezdetleges formában kavarogtak. Amikor először járt Amszterdamban, már megszólalt benne a feminista. Kővel akarta megdobálni a kirakatokat, ahol a prostituáltak ácsorogtak. Vagy amikor Vadimmal látogatást tettek a Hruscsov éra alatt, a Szovjetunióban: meglepődött egy bicikliző kisfiún, mert azt hitte,(az amerikai propaganda hatására) hogy a szovjet gyerekeknek nincsenek játékaik. Vadim szerint ez az utazás változtatta meg benne azokat a sablonokat, amelyeket Amerikából hozott. Nézeteit pedig a társaságukban megforduló író Roger Vailland, a dadaista mozgalom egykori tagja alakította és nagy hatással volt rá Edna O’Brian ír regényíró is. A vele való találkozás hozzásegítette Fondát, hogy helyrerakja saját elveit, ugyanis ekkor már nagyon érdekelték, a férfiak irányította társadalomban élő nők problémái. Edna, Vadim szerint, a kiváló példája annak, hogy egy nő a függetlenségét megtarthatja anélkül, hogy elveszítené nőiességét, vonzerejét.

Már látszott, hogy Jane Fonda több színésznőnél. Egy intelligens nő, aki folyamatos útkeresésében a világról szóló tudást habzsolva, önmagát átformálva, kész lesz alakítani a világ képén. Roger Vadim édesanyja meg is jegyezte egyszer:

Ő egy egészen kivételes nő… szeretni fogja a nemes célokat és azokat a férfiakat, akik engedik őt közéletinek lenni. Nem sokára kevés lesz neki a színészet, többet akar majd annál.

A kedves mama a jövőbe látott, mert Fondát már valóban egyre kevésbé érdekelte a mondén világ, és sokkal inkább a társadalmak problémáinak mozgatórugói kötötték le. És ehhez már kevés volt Vadim is, hát tovább lépett. Még Franciaországban látta, hogy barátai, például Simone Signoret és más művészek, írók, gondolkodók hogyan protestálnak az 1968-as megmozdulásokon. Megértette miről szól a háború és mivel Amerika hadba lépett Vietnám ellen, érezte a késztetést, hogy haza kell utaznia az Államokba és meg kell értetetni az emberekkel, hogy Amerika rossz utat választott.

Teljes gőzzel vetette bele magát a politikai aktivizmusba. Kiállt a feketék egyenjogúságáért, az amerikai indiánok ügyéért, a nők jogaiért. Vietnámért tett erőfeszítései megosztottságot okoztak. Sokan hiteltelennek tartották, azt kérdezték, hogy mit keres egy gazdag, kiváltságos filmszínész a politikai cirkusz porondján. Már várták, hogy hibát kövessen el, ami meg is történt. Egyszer az észak-vietnámi hadsereg légelhárító rakétáján ült, nem vette észre, hogy a média kihasználta, pedig ez csak egy spontán lehetőség volt. Képeket készítettek róla, és amikor ezek bekerültek az amerikai újságokba Jane Fondát hazaárulónak bélyegezték.

Az ország egyik fele gyűlölte, másik része viszont bátornak tartotta azért, mert hátrahagyta könnyű életét és vállalta a megaláztatást. Tüntettek ellene, a politikusok likvidálni akarták. Félre akarták állítani, mert hatékony volt, nála jobban senki nem merte elmagyarázni, hogy mi történik akkor, ha gátakat bombáznak Vietnámban közvetlenül a monszun előtt. Fonda nem tántorított, párja a harcban férje, Tom Hayden ismert és tapasztalt aktivista volt, aki tudta, hogyan kell egy kampányt megszervezni és felépíteni.

A Hayden-Fonda család teljesen átlagos életet élt két gyermekükkel. Egyszerűen bebútorozott lakásban laktak egy középosztálybeli környéken, szupermarketba jártak vásárolni, VW bogárt vezettek, pizzériába vacsoráztak, és nem volt mosogatógépük. Nem karibi turistaparadicsomokba utazgattak, hanem háborús övezetekbe. Munkájuk az volt, hogy olyan ügyeket keressenek, amelyek mellé odaállhattak. Tom szerint a csendes többséghez kell szólni. Ennek jegyében szervezték meg az Indokína béke kampányt és körbeutazták az Egyesült Államokat. Lebonyolították és az USA minden szegletébe eljuttatták a gazdasági demokráciáért szóló kampányukat. Ezek működéshez azonban pénz kellett, egy vállalkozás, ami finanszírozza a tevékenységet.

Az ötletelés eredménye az lett, ami később, végül beindította világszerte a fitnessvideó iparágat. Megszületett a Torna Jane Fondával című házivideó. Óriási siker lett. Ezt követte a könyv, a Tornázz Jane Fondával, ami hetekig vezette a New York Times bestseller listáját. Mindeközben Jane nem hanyagolta a filmezést sem, természetesen olyan produkciók érdekelték, amelyek társadalmi problémákkal foglalkoztak. A vietnámi háborúról szólt a Hazatérés, amiért Oscar-t zsebelt be, a Kína szindróma, egy atomkatasztrófát vizionált, a Kilenctől ötig pedig a rózsaszín gallérosok, az irodában dolgozó nők jogait firtatja, a nemek közötti fizetéskülönbségektől, a munkahelyi előmenetelen át a rugalmas munkaidőig.

Befejezhetném azzal a közhellyel, hogy ma, 80 évesen is remekül néz ki, de másképp is fogalmazhatok: bebizonyítja, hogy a 80 az új 50. Mellesleg, ezzel nincs egyedül, legutóbb Tippi Heddren kapta ezt a bókot, amivel az öreg színésznőkből öregedőt csinálnak. Jane Fonda azért nem ilyen leegyszerűsítés. Folyamatos útkeresésével, küzdelmeivel azt üzeni hogy, az élet esszenciája a változás, minden társadalomnak, minden egyénnek erre van szüksége. És mivel ő akkor is így cselekedett, amikor ez kicsit ijesztő volt, egy nem mindennapi sorssal ajándékozta meg az élet, amit éppen ezért kiteljesedve, bölcsen fog majd befejezni. Na, ez az amiért Barbarellának megérte harcba menni.