Nincs egy hely

Ha anno, a két világháború között, besétáltál egy szórakozóhelyre Budapesten, ugyanazt a színvonalat tapasztaltad volna, mint Berlinben, Bécsben vagy Párizsban. Semmiben sem különbözött a pesti mulatozás a nyugat-európaitól. Ezt a virágzó, nyugati mintára kiépült szórakoztatóipart, a II. világháború után felszámolták a Szovjetunió nyomására, és a szocialista elvek szerint építették újjá. Eleinte a könnyűzene minden formája, a jazz és a bűnös rock’n’roll is háttérbe szorult, ha bulizásról volt szó. A hatvanas évektől, mivel társadalmi igény mutatkozott rá, ez a szemlélet megváltozott és jött a beat. A hetvenes években már nem ez, hanem a hard rock és a progresszív zene hozta lázba a magyar ifjúságot, az évtized közepére pedig a könnyűzenét már sokféle stílus, szubkultúra jellemezte, például megjelent a country, a folkrock és elindultak a táncház mozgalmak.

Ha én ezt a klubban elénekelem

A szocialista vállalatok művelődési célokat szolgáló klubhelyiségeiben, a pincékben, az államosított épületek lepukkant, üresen álló helyiségeiben lehetett rázni az eleinte még cover band-ként működő, de hamarosan önálló repertoárral rendelkező bandák zenéire.

Megtelt a Vár Klub vagy az Eötvös Klub is, ha az Omega vagy Zoránék csaptak a húrok közé. Az Eötvös, az egykori Centrál Kávéház pincéjében működött, a rosszul szellőző helyiséget hordónak is csúfolták. Itt lépett fel a Zenit (a későbbi Metro) és ez lett az Omega törzshelye. Legendássá vált a E-Klub is. A Műegyetem E épületében 1968-ban alakult meg Közép-Európa első egyetemi klubja. Szombatonként Atlasz klub, majd Bergendy klub, vasárnaponként először Omega klub működött, tőlük a Generál vette át a stafétát. Zenélt a klubban a Mini, az Illés és a Benkó Dixieland Band is.

A kultikus Metro Klub a Közlekedési Építő Vállalat klubjaként működött, a metrót építő munkások szórakozóhelye volt. A klubot ismertté az a bizonyos Zenit nevű zenekar tette, akik, mivel mindenki csak metrósoknak hívta őket, felvették a klub nevét. Zoránék még tánckart is alkalmaztak, hogy a pesti ifjak megtanuljanak helyesen (és a szocialista erkölcsöknek megfelelő módon) twistelni.  Csak semmi villantás! A klub egyébként többször helyet változtatott, de a Dohány utcai lett az igazi.

Nem hagyhatom ki a Bem Rakpartot sem, az államosított, kissé lepukkant, egykori, Károlyi grófok lakhelyén ugyanis megfordult a hazai könnyűzene krémje: Mini, Kex, Illés, Syrius, Sakk-Matt, Liversing.. de voltak itt tehetségkutatók, előadássorozatok, vitaestek is. 1971-ben alakult meg a Kertészeti Egyetem Klubja, közismert nevén a KEK. Első fellépőjük a Tolcsvay Trió volt, a klub műfajok szempontjából nem volt meghatározó hely: jól megfért itt a rock, jazz, country és a diszkó is egymás mellett.  Felkéredzkedik még a listámra a Bercsényi úti Kollégium, a Vigyázó Ferenc utcai Földgép Klub, a Hess András téri klub vagy a Rózsa Kultúrotthon, a vidéki klubok és a többi és a többi.. a lényeg,hogy ez a klubélet a popkultúránk meghatározó színfoltjává vált, ugyan új műfajokat már nem fedeztek fel itt, annál inkább új tehetségeket.

Gyere a diszkóklub elé

Este 10 felé, de előtte még ugorjunk be egy presszóba.  A presszók vagy eszpresszók a hetvenes években kedvelt közösségi tereknek számítottak. Emlékszem, gyerekként, a kávéillatra, a hangos eszpresszó gépekre, a csörömpölésre, az üveges hűtőpultokra, amiben süti és talpas poharakban gesztenyepüré volt. Nos, az én érdeklődésemet ekkor még csak ez kötötte le, de az esténként odajáró fiatalokét már más is. Egyes presszókban ugyanis diszkónak is helyet adtak.

Budapesten az Éden, Randevú és Európa presszók diszkóit tartották a legmenőbbeknek. Voltak olyan presszók, melyeknek nagyon impozáns volt a berendezése, akkor nagyon modernek számító bútorzattal, geometriai formákkal, narancssárga, mustársárga, piros, királykék, barna színekben pompázó belső terekkel. A modern, futurisztikus, rusztikus helyiségeket ma egyszerűen csak szocreálnak hívják.

Szakadtaknak söröző, az elitnek nívós helyek

A szórakozóhelyeket az állambiztonság megfigyelte. Az önálló közösségek, csoportosulások kialakulása mindig is veszélyt jelentett a szocializmusra. A baráti társaságokba beférkőztek a téglák, akik szorgalmasan jelentettek az állambiztonság embereinek, arról hogy, milyen a közhangulat, miről beszélgetnek a társaság tagjai. Vajon meg akarják-e dönteni a fennálló szocialista rendszert? Egy ilyen jelentés igen részletesen leírja, hogy a különböző társadalmi státuszúak hova jártak szórakozni Budapesten.

Hippik: jellemzőik a zilált külső és a kevés pénz, általában nem nagyon dolgoztak, az ő törzshelyük az önkiszolgálók, sörözők és az olcsó diszkók voltak a Casanova, Tavasz vendéglátóhelyeken, látogatták a Belvárosi Kávéházat is.

A jobb módú, rendezett körülmények között élő középiskolások a Pepita Oroszlánba jártak, a Berlin sörözőt, Nirvana nevű helyet látogatták és jó diszkókba jártak: a Randevú, Éden, Európa eszpresszókba. 

A celebvadászoknak az Erzsébet söröző, Olympia szálló és az említett jobb diszkók voltak a legalkalmasabb terepek, ugyanis ide jártak a korszak ismert zenészei és a társaságuk. A kisstílű garázdák az Egyetem presszóba, az Emkébe, a Savoy-ba fordultak elő. A nagymenő, pénzes gengszterek törzshelyei a szállodák: Budapest, Sport, Intercontinental, Olympia és a Moulin Rouge voltak.  (Ehhez a részhez Szőnyei Tamás: Nyilvántartottak c. könyvét használtam.)

A Nincs egy hely egy cikksorozat első része. A következő bejegyzésben azokról a nemzetközi helyekről szeretnék írni, ahol megszülettek a korszakra jellemző kulturális műfajok és kialakultak a legendák.  Ezt követően, pedig arról fogok mesélni, hogy mit jelentett a 60-as, 70-es években a jet set nemzedékhez tartozni, miért lett felkapott Capri és St Tropez és mindez vajon hatott-e a magyar üdülési, nyaralási szokásokra?